Alkoholfogyasztást követően különféle okokból válhat szükségessé a lehető leggyorsabb kijózanodás. Előfordulhat, hogy már ahhoz is józanodni kell, hogy a delikvens egyeltalán képes legyen hazaindulni, míg sokan pár páhár ital elfogyasztása után autóba szeretnének ülni és ezért kívánják véralkohol-szintjüket nullára tornázni. Szintén sokan vannak azok, akik a gyötrő másnaposságot kívánják elkerülni. Világszerte számos olyan ital és tabletta kapható, amely – forgalmazói állítása szerint – fél-egy órán belül jelentősen csökkenti a vér alkoholszintjét. E termékek jelentős részével tudományos vizsgálatokat is végeztek, nagy számú önkéntes bevonásával tesztelték a szer józanító hatását. Egyes italok és tabletták mellé alkoholszondát is csomagolnak, hogy a fogyasztó saját szemével győződhessen meg hatékonyságáról.

Általánosságban elmondható, hogy a józanító csodaszerek közül azok, melyek eredményességét mérvadó tudományos intézmények is alátámasztják, valóban hatékonyak.

A józanító hatásért felelős legfontosabb összetevő a gyümölcscukor, azaz a fruktóz. Erről ugyanis kimutatták, hogy nagy mennyiségben serkenti a máj alkohol-dehidrogenáz nevű enzimjét, mely az alkohol lebontásában fő szerepet játszik. A kijózanító italok többsége extrém nagy mennyiségben tartalmaz fruktózt, ez a mennyiség pusztán gyümölcsfogyasztással nem bevihető.

Sok ital tartalmaz még kiadós mennyiségben C- és E-vitamint, melyek antioxidáns hatásúak, semlegesítik az alkohol bomlástermékeként felszabaduló, szervkárosító hatású szabadgyököket.

Az agy környéki erek falának elernyedése, átmérőjének növekedése felelős részben a másnapos fejfájásért. A józanító italokban gyakran előforduló koffein az erek összehúzásával ezt a visszájára fordítja, valamint az éberséget is fokozza.

Az italok egy része gyógynövényeket is tartalmaz, melyek mérséklik az alkohol okozta gyomorirritációt, valamint salaktalanító, méregtelenítő hatásúak.