A pénzpiac szereplői felismerték, hogy a nyugdíjas korosztályról sem muszáj megfeledkezni. A bankok eddig főleg a betételhelyezések szempontjából építettek az idősebb generáció megtakarításaira, most azonban már hitelfelvevőként is számítanak rájuk.
Igaz, a magasabb életkor magasabb kockázatot jelent, ám mind többen felismerik, hogy a nyugdíjasok jó adósok.

Szigorú feltételek

A bankok tehát nem zárkóznak el az idősebb ügyfelek hitelkérelme elől, de komoly feltételeket támasztanak a szerződés megkötése előtt.
Kerezsiné Nagy Erikának, az Ötvenentúl.hu hiteltanácsadójának véleménye szerint a legkomolyabb feltételeket az életkor és a háztartás bevételei, kiadásai szempontjából támasztják a hitelezők.

  • A pénzintézetek hitelezési szabályzata általában kimondja, hogy az ügyfél, hitelének visszafizetésekor nem lehet több 68-70 évesnél.
  • Csak 65 ezer forintos nyugdíj felett lehet hitelért folyamodni.
  • A bankok vizsgálják, hogy a nyugdíj mellett a hitelkérelmezőnek van-e más bevétele.
  • A pénzintézetek azt is tanulmányozzák, hogy a törlesztő részlet nagysága miként illeszkedik a háztartás költségvetésbe. Összegzik a havi rendszerességgel jelentkező kiadásokat és bevételeket, ellenőrzik, hogy a hitelkérelmező tud-e még egy új költséget finanszírozni.
  • Az ügyintézők azt is ellenőrzik, van-e a családnak más hitele, lízingelt-e autót.
  • A hitelbírálat során orvosi igazolásokat is kérhetnek az adós egészségi állapotáról, esetleges krónikus betegségeinek súlyosságáról és havi gyógyszerköltségeiről.
  • A hitelkérelmezőnek azzal is számolnia kell, hogy bankok a magas életkorral járó kockázat mérséklésére életbiztosítás-kötésre kötelezhetik az ügyfelet.
  • Gyakori, hogy a bankok 70 év alatti kezest, adóstársat jelölnek meg feltételként.